Karthúsiai - Carthusian - Cartujano - Certosino

A karthúsiai Spanyolországból származik. Úgy is ismerik, hogy Karthúsiai-Andalúziai (Karthusian-Andalusian), illetve, mint Carthujano. Lovaglásra használják, mérete: 15.2 h.h. (15 hand 2 inches) (Kb. 1 méter 60 centiméter). A Karthúsiai nem különül el, mint fajta, az Andalúziaitól, hanem annak egyik ágát képviseli, és úgy tartják, hogy annak is a legtisztábban fennmaradt típusa. Egyike Spanyolország legrangosabb spanyol lófajtáinak, és neki van az egyik legrégebbi méneskönyve a világon. A Zamora testvérek, akiknek ilyen fajtájú kancáik voltak, eladtak egy idős lovat, El Soldadot, akit két kancával nemzettettek. Az utód egy fiúcsikó és egy kancacsikó lett; a fiút Esclavonak nevezték, ő lett az ősapa állata a Karthúsiai fajtának. Esclavo sötétszürke színű volt, és tökéletes lónak tekintették. Számos kitűnő utódot nemzett, amelyeket Jerez tenyésztői vásároltak meg. Esclavo több kancát is nemzett, amiket 1736-ban Don Pedro Picado vett meg, aki néhány remek példányt a karthúsiai szerzeteseknek adott, hogy egy adósságot kiegyenlítsen. Don Pedro Picado többi jószága Antonio Abad Romero-hoz került, és végül az Andalúziai fajtába lett beolvasztva. A kolostorbeli Esclavo állomány egy egyedi csoportba lett olvasztva, amit hamarosan Zamoranosnak neveztek el. Esclavo, az apamén farka alatt bibírcsókok voltak, és ez a jellemvonást az utódai is örökölték. Esclavo, az apamén farka alatt bibírcsókok voltak, és ez a jellemvonást az utódai is örökölték. Egyes tenyésztők úgy érezték, hogy a bibírcsókok nélkül egy ló nem tartozhat az Esclavo vérvonalhoz. A Karthúsiai egy másik jellemvonása, a "szarvak" jelenléte: valójában elülső púpocskák, amik valószínűleg ázsiai ősöktől származhat. A szarvakat különbözőképpen jellemzhetik: csontszerű réteg a halántékon vagy kicsi szarvacskák a fül mellett vagy mögött. A farok alatti bibírcsókoktól eltérően a szarvak nem az Esclavotól való származás bizonyítékai. Az évszázadok folyamán a karthúsiai szerzetesek vigyáztak a vérvonalra, és még a kirányi paranccsal is szembeszálltak, hogy a Neapolitan és közép-európai vérvonallal kapcsolatba kerüljön.Don Pedro és Juan Jose Zapata számtalan Karthúsiai kancát tudtak magukénak. 1854-ben Don Vinvent Romero y Garcia, egy földbirtokos Jerezben, annyi példányt vásárolt a kitűnő lófajtából, amennyit csak tudott. 92 évig élt, és tenyésztési tudása miatt, jelentősen javította a lovak jellemzőit, más típus felhasználása nélkül. A karthúsiai szerzeteseknek, a Zapata családnak és néhány másik tenyésztőnek, akik nem keresztezték a fajtát más típusokkal, köszönhetően egy tiszta Andalúziai vérvonal maradt fent.

Manapság a Karthúsiai lovakat állami tulajdonú tenyészistállókban nevelik Cordoba, Jerez de la Frontera és Badajoz környékén. A legjellemzőbb színe a szürke, két apamén hatásának köszönhetően a 20. század elejéről. Egyes egyedei gesztenyebarnák vagy feketék. Majdnem minden mai Karthúsiai ló Esclavo leszármazottja.

A Karthúsiai feje könnyed és elegáns, egy cseppnyit domború arcéllel, széled homlokkal, kicsi fülekkel, és nagy, élettel teli szemekkel. A nyaka arányos és ívelt, a mellkasa széles és mély, a válla lejtős, a háta rövid és széles, a fara lejtős, a lábai izmosak, széles, sima a bokája.

A fajta majdnem minden példányának jó a felépítése.

Elterjedési állapota: ritka

Az andalúziai pásztorok és parasztok gyakran használják őket könnyű terhek vontatására is.

Jellemző tulajdonosága: A feje kicsi és könnyű, profilja könnyedén kiemelkedik, homloka széles, szemei nagyok és kifejezőek, fülei rövidek és mozgékonyak, az orra kecses, az ajkak kicsik és vékonyak. Nyaka arányos, izmos és ívelt, marja nem emelkedik ki jelentősen, hátvonala egyenes és rövid, fara izmos, farka magasan csatlakozik. Mellkasa széles, végtagjai vékonyak, a lábak közepes hosszúságúak, bokái rövidek, térd izülete széles, patái elég kicsik, de erősek, tartós körmökkel.

Marmagasságuk: 150 - 157 cm
Színek: A szürke minden változata
Hasznosítás: Hátasló és könnyű hámos